Beszámoló

Utoljára 2005 nyarán próbálkoztunk ilyesmivel, szóval bõven megérett az idõ, hogy a hátvakargatáson kívül csináljunk is valamit. Kezdetben csak fogyasztottunk és gondolkodtunk, aztán rájöttünk hogy próbálni sem ártana. Havi 1-2 alkalomból nehéz volt építkezni, nemhogy egyrõl a kettõre jutni.

Aztán a tél végén kicsit bepörögtünk (heti négy óra…) és eldöntöttük, márciusban megküzdünk pár új dallal. Északi testvérünk sugallatára Gyõrben kötöttünk ki, Kapui Szabolcsnál. Elég erõs volt, hogy alig egy hónappal az akció elõtt fixáltuk le a dalokat, sõt az egyiket ekkor kezdtük igazán kidolgozni. Amúgy le van szarva. Metál.

1. nap - dob meg basszus

Szóval a Geri délelõtt nekiállt dobolni. A három szerzeménybõl kettõhöz volt mankó, a harmadikhoz meg egy csomó bizonytalanság, és persze, hogy ez volt a legmostohább. Ennek ellenére hamar kivégezte õket, úgyhogy délután lehetett basszusozni. Kellõen meg is lepett, és bizony jöttek a hibák rendesen. A hangja sem volt az igazi, a nap végén azonban jobban álltunk mint ahogy terveztük.

2. nap - szimpatizátor

A délelõtt elment legózással, így a tervezettnél jóval késõbb tudott Andris ráállni a billentyûfelvételre. Ez a csúszás tönkre is tette a napot, jött a kapkodás, szóval nem volt egyszerû megfelelõen koncentrálni. Fõleg, hogy helyenként kissé bizonytalan ritmusszekcióra kellett építkezni. Ment is az idõ rendesen, a billentyûkön kívül már
csak a gitármotyó beállításaira futotta aznap. Viszont örömmel nyugtáztuk, hogy a Kurzweilnek stúdiókörülmények között is veszett jó hangja van!

3. nap - \m/

Ádám volt a soron, aki szerencsére már nyugodtabb körülmények között kezdhette meg a munkát. Ennek megfelelõen haladt, végül még kisebb javításokra is maradt idõ. És bizony jó volt ám, hogy nem voltunk egyedül, Szabolcs igencsak vágta a témát, és Bojek is velünk volt végig. Tudjátok õ az a fajta ember, aki ha nem munkálkodik, megáll az élet. Hullanak a madarak az égbõl, leáll a lakossági gázszolgáltatás, lefagy a Windows meg minden. Segítségével, a "hardver építési" és telepítési gubancokat lazán szkippeltük, úgyhogy - az elemcserémet leszámítva - technikai dolgokban problémamentesek voltunk.

Kíváncsiak leszünk a végeredményre, ezúttal ugyanis a klasszikus értelemben vett torzítás hiányozni fog a dalokból, és a tempó is gyorsul valamelyest. Éppen ilyenünk van,és az egészben szerintem ez a legjobb. Megújulás, vagy mi.
Szóval úgy tûnik lesz demo. Sokat nem kell várni tõle, de azért hatni fog.

[ Cs., Gyõr, 2007.03.21 ]

folyt. köv.